édesanyám, nem perdül a rokka!

Thom Yorke: Harrodown Hill

 https://www.youtube.com/watch?v=M8ybWaIvmaM

A dolgok néha borzasztó egyszerűek. Ezesetben is, amikor elég egy hét együttlét a rég nem látott barátokkal, szerelmekkel, nameg némi bicajozás, csak úgy, a végtelenbe...

Megfejtettem a titkot, le kell számolni a feles elemekkel, meg minden olyannal, ami zavaró, vagy negatív. A túlélés titka tényleg az, hogy azt csináljuk, amihez kedvünk van, mindenféle képmutató és bicskanyitogató közeg kizárásával. A fő attrakció mi vagyunk, így megfelelő önzéssel kell hozzáállni mindenhez és hagyni, hogy úgy sodorjon minket az ár, hogy ugyan beleszóljunk az irányba, de végül a saját lelkünk balzsamozódjék. Hát így történt velem is. Bálzsám a léleknek, sok könyv és film, sok szerető ember és a múlt végképpeni felszámolása, közeg, emberek, és hangulat szempontjából. Gyógyítsd meg magad és minden meggyógyul körülötted. Éljen a szabadság és a változás! No meg persze az üveggolyók!

" Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény. "

Az én fantáziadús svarc barátom immár hagyományosan, minden alkalomra dm koncertjeggyel lep meg. Természetesen nem éri szó a ház elejét, hiszen nagyon jól tudja, amit én is, hogy tudniillik nagy rajongója vagyok a csapatnak, immár 20 éve. (dzsíz, de szar még kimondani is ezt az intervallumot!) Szal elmentünk a koncertre, ahol szintén hagyományosan, végig zuhogott az eső, de ez nem érdekelt senkit, hiszen a színvonalhoz nem fért kétség, és egyemberként őrjöngtünk a nagy slágerekre, dave pedig a jól bevált és még mindig szexi csípőmozgásával adta tudtunkra, hogy a reneszánsz folyamatosan műkszik. Rutinkoncert ofkorsz, az identitászavaros martin gore űrjelmezben, de annál csodásabb hanggal, jómagam pedig még az esőtől sem leázott pávatoll műszempillában, fűzőben nyomtam végig. Adrenalinszintem emelkedésének köszönhetően pedig, a hangverseny végeztével még véletlenül sem kívántam hazajönni, hogy esetleg kicsavarjam a péppé ázott bállonomat, hanem tovahaladtam a munkahelyemre, ahol feltehetően idegesítően kornyikáltam végig az éjszakát, egy-egy "nevörletmidáonögén" vagy "vétingfordönájttufoll" idézettel. Szerencsére egy bolond százat csinál, így hamar segítségemre siettek a szintén koncertről érkező haverok, így immár kánonban vonyítottuk a "hengingonjorvörc, fílingvidjorszkin" örökzöldet. Aztán hazapogóztunk, tiszta feketében, mintegy megidézve a múltat, fiatalságunk egy fontos szeletét. Köszönöm, hogy ott lehettem, meg minden!

Alább jean paul gaultier ruhái okozhatnak vizuális élvezetet, ótejóég!

Újfent két cipőt ajánlanék még szeretettel, az előbb említett úrtól:

Aki szeret, nem hagy szenvedni és megajándékoz bármely termékkel, ezek közül!;)

avagy mindent a szemnek, de semmit a pénztárcának.

Engedjétek meg, hogy újra szemezgessek alexander mcqueen kolleksönjéből. Az arcpirongató árakat, a kreátor honlapján találhatjátok. Brühühü. Szív megszakad, melegítőgatya felvesz.

Ma már ugyan trend szecessziórajongónak lenni és az ikea is előszeretettel árulja a klimt óriásposztereket, én nagyképűen jelenthetem, hogy gyerekkorom óta vonzódom eme stílushoz. Az úgy volt, hogy apukám szerzett egy mucha reklámplakátot, amin egy csinos, ondolált hajú néni cigarettázott, lebegő kelmében, én meg lehettem vagy 10 éves. A kép a mai napig díszíti a szobámat. Szal csakazértis elmentem ma a szépművészetibe, legalább a nosztalgia miatt. Láttam sok nő dícséretét, amolyan kőnyomtatott formában. Még mindig gyönyörűnek tartom mucha képeit, a gazdagon burjánzó növényi motívumokat, drapériákat, tincseket, a mindenütt megjelenő aranyat és mivel nőből vagyok, a nőábrázolás ilyen aspektusát. A tömegcikké válás miatt azonban már nem ájulok el tőle, meg talán összességében kicsit egysíkú volt a tárlat. Azért köszcsi, meg minden! Íme az alkony:

Amről azonban sajnos lemaradtam, az a gustave moreau kiállítás, ami egy hete fejeződött be, mint kiderült. Itten van tőle ödipusz esete a szfinxszel:

"...az Istenek, a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém, hogy
olykor elfog a szeretet tériszonya
és kicsinyes aggodalma."

Múlt hétvégi soproni rehabom során biciklire pattantam és két napig le sem szálltam róla. Fülemben a kedvenc ZENéim, majd fék nélkül lefelé a lővérek lankáján. Nem is tudtam, hogy ez ennyi adrenalint szabadít fel! Mennyei volt, főleg abban a környezetben és azt az ózondús levegőt szívva. Még éjfélkor is felpattantam a családi fészekből, hogy drótszamárra üljek és megnézzem a kivilágított Sopront. Függőségem odáig fajult, hogy pestre akartam hozni a bicajomat, de szerencsére nem volt rá lehetőség-ezúttal. Aztán amint ideértem, az első kép rögtön az volt, hogy leköpött egy színesbőrű, úgy teljesen direkte, meg megint elkezdtem köhögni a szmogtól és levontam a megfelelő konzeket. Dehogy akarok én itt bicajozni, legfeljebb oxigénmaszkban és dehogy akarok én itt élni! Olyan helyen akarok élni, ami eddig is kiszúrta a szememet, csak eddig nem értékeltem. A kor előrehaladtával azonban egyre inkább jövök rá arra, hogy Budapest remek volt egy kitérőnek, de jöttem, láttam, visszamennék. Naív vagyok én ide.

Csokinyúl.

A mai napon súlyos sétákat tettem, jó erősen beszívtam a napnak sugárát, csak úgy, mint mindig, ezidőtájt. Fel is töltődtem, most már nem érhet baj. Láttam virágzó fákat a ligetben, meg ölelkező, félmeztelen párokat, úgyhogy itt az idő kiugranom a cilinderből és élnem! Mert az élet nemesít!:)

Gróf úrnak küldöm:

https://www.youtube.com/watch?v=ABpvdszxtbI

Csak azt szeretném kérdezni, hogy mi marad szentség ebben a nyomorult világban, ha nem egy kapcsolat, vagy egy barátság!? Hát tényleg mindenki rezzenéstelen arccal menetel előre? Van valami manapság, ami megfog minket és keretek közé szorít, a szó nemes értelmében? Vagy megint csak magamnak teszem fel eme költőieket?

Talán az a legjobb, ha a kis buborékunkat mindvégig megőrizzük. Véd és kiszűri a külvilág zajait. Őszinte vallomás azonban, mielőtt visszazárkózom a buborékba:

Amikor oly sokat válogattam, meg voltam elutasító, már láttam előre

ezt a zöldszemű szörnyet, aki majd örvényszerűen csavar magába.

Hát nem ezt akartam? Különleges és bonyolult embert. Mindig is ilyenre vágytam.

Nem kellett soha a kiszámítható és az állandó. Tűz kellett, meg izgalom.

Szenvedély, ezáltal szenvedés.

Most itt van. Feladat van.

És ha bárki megengedné magának azt a kijelentést valaha is, hogy némi bölcsességgel bír a tapasztalatok alapján, nos: annak üzenem, hogy nem tartunk sehol és nem tudunk semmit.

Az út végtelen és ismeretlen.

"Vagy ha másnak kínállak,
Hozd szívemhez a szíved
És sirass, mert hazudok:
Túlságosan kívánlak.

Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom."

Egy kapcsolat kezdeti stádiumában az -volna- a nagyszerű, hogy a nemek, korosztályok különbözősége állandóan megoldandó, de egyben izgalmas feladatokat tár elénk. Találkozhatunk az újjal és ismeretlennel, ami által megannyi kihívásnak kéne örülni és alávetni magunkat, csak hol a határ? Honnantól kezdve nem izgalmas, hanem púp a hátunkon?! Amikor kialakult a saját háklisorozatunk, amikor felépítettük a saját kis buborékunkat, melyben leledzeni oly jó?! Amikor már elértük azt a kort, hogy még véletlenül sem akarunk senkit a magunk elképzelése szerint formálni és nevelni, hanem azt várjuk, hogy adva legyen a karakter, eleve. Hogy első perctől kezdve egy követ fújjunk és ne kelljen tolmácsolni se ide, se oda az esetleges elképzeléseket, elveket. Ha hinnék abban, hogy ami nem unalmas, az izgalmas, akkor nem írnám e sorokat. De így abban hiszek, hogy ami nem unalmas, az kellemetlen és nem hagy aludni. A válasz, mint mindig, most is odaát van, de nem baj. Erre születtem. Megfejtünk és félig belehalunk. Nem fejtünk meg és nem történik velünk semmi. Fekete vagy fehér. Középút nincs, nem volt és számomra nem is lesz. Never. A téma pedig költői marad.

Toporzékolnék, minden erőmmel tiltakoznék, sok esetben állnék fel és rohannék haza, de földbe gyökerezik a lábam és egy édes kis semmiség fogva tart. Csak sodródom és nem számít az észérv. Egyszerűen csak jó. Egyúttal félek...El akarok bújni, a magam ura szeretnék lenni, döntéseket hozni és okosnak lenni. Azonban cserben hagy minden erőm. Ez az  ambivalencia vajon mire utal? A saját bizonytalanságomra, magammal és másokkal szemben? Arra, hogy annyi balfékkel találkozott az ember lánya időről-időre, hogy teljesen elszigetelődött? Most akkor magányosak vagyunk, vagy nagyon is nem? Van-e élet, vagy csak élet- morzsák vannak? Fogócskázunk-e egymással, vagy tökéletessé tesszük a megadatott pillanatokat?

"Futnék tetőled, s visszamennék,

 dajkáld el az én kínomat."

Hát valahogy így...

Bocs, de nincs erre altató
Szól hozzám tágra nyílt szemmel
Egy reggeltől betépett álommanó.
Kínálna még, de már nem kell.

Hát ez is egy dolog.
Ugye, te sem gondolod komolyan?
Aludni kéne,
De tudod, hogy nem vagyok olyan.

És egyre csak, egyre csak szüntelen
Dörömböl a picinyke motor.
Úgy érzem, mintha bennem
Harcolna Menny és Pokol.

Hát ez is egy dolog.
Ugye, te sem gondolod komolyan?
Aludni kéne,
De tudod, hogy nem vagyok olyan.

Átkozott harangok, tücskök, madarak!
Hagyjatok!
Aludni kell,
Anélkül meghalok.

Bárányok gurulnak halkan.
Mi újság, álmatlan ember?
Képújság illatos vajban.
Kínálna még, de már nem kell.

Hát ez is egy dolog.
Ugye, te sem gondolod komolyan?
Aludni kéne,
De tudod, hogy nem vagyok olyan.

Átkozott harangok, tücskök, madarak!
Hagyjatok!
Aludni kell,
Anélkül meghalok.

Minden olyan, mintha
Az volna ami, de mégsem.
Hogy tudsz így aludni, mikor
Tudod, hogy nem alszom én sem?

Csak azért vagy itt, hogy te légy
az álmatlan párom.
Eleget néztelek, jöhetne már az álom,
Úgy várom.

Újra megnéztem. Azt mondják, az ember 21 grammot veszít a súlyából, halála pillanatában. Hogy ez a lélek súlya- e, azt csak sejteni merjük, azok, akik hiszünk ebben. Ilyen filmet talán még nem készítettek az emberi esendőségről, gyarlóságról, a halálról. Az én kedvenc sean penn-em olyan érzékeny benne, hogy ha bőgni akartok, meg őszinte alkotást látni, akkor nosza! Istenem, ez a tekintet!

Maximális csodálat:

https://www.youtube.com/watch?v=oZkUPyFMd5c

Xy egy távolságtartó, kimért típus, de olyan értelem sugárzik a szeméből, amibe bele akarok harapni, ha élhetek ezzel a képzavarral.Kedvelem a távolságtartó, megfejtenivaló típusokat. Tűz, jöjj velem!

Neki, csakis neki:

https://www.youtube.com/watch?v=qmzzu3HqL4c