édesanyám, nem perdül a rokka!

Az én fantáziadús svarc barátom immár hagyományosan, minden alkalomra dm koncertjeggyel lep meg. Természetesen nem éri szó a ház elejét, hiszen nagyon jól tudja, amit én is, hogy tudniillik nagy rajongója vagyok a csapatnak, immár 20 éve. (dzsíz, de szar még kimondani is ezt az intervallumot!) Szal elmentünk a koncertre, ahol szintén hagyományosan, végig zuhogott az eső, de ez nem érdekelt senkit, hiszen a színvonalhoz nem fért kétség, és egyemberként őrjöngtünk a nagy slágerekre, dave pedig a jól bevált és még mindig szexi csípőmozgásával adta tudtunkra, hogy a reneszánsz folyamatosan műkszik. Rutinkoncert ofkorsz, az identitászavaros martin gore űrjelmezben, de annál csodásabb hanggal, jómagam pedig még az esőtől sem leázott pávatoll műszempillában, fűzőben nyomtam végig. Adrenalinszintem emelkedésének köszönhetően pedig, a hangverseny végeztével még véletlenül sem kívántam hazajönni, hogy esetleg kicsavarjam a péppé ázott bállonomat, hanem tovahaladtam a munkahelyemre, ahol feltehetően idegesítően kornyikáltam végig az éjszakát, egy-egy "nevörletmidáonögén" vagy "vétingfordönájttufoll" idézettel. Szerencsére egy bolond százat csinál, így hamar segítségemre siettek a szintén koncertről érkező haverok, így immár kánonban vonyítottuk a "hengingonjorvörc, fílingvidjorszkin" örökzöldet. Aztán hazapogóztunk, tiszta feketében, mintegy megidézve a múltat, fiatalságunk egy fontos szeletét. Köszönöm, hogy ott lehettem, meg minden!