Talán az a legjobb, ha a kis buborékunkat mindvégig megőrizzük. Véd és kiszűri a külvilág zajait. Őszinte vallomás azonban, mielőtt visszazárkózom a buborékba:
Amikor oly sokat válogattam, meg voltam elutasító, már láttam előre
ezt a zöldszemű szörnyet, aki majd örvényszerűen csavar magába.
Hát nem ezt akartam? Különleges és bonyolult embert. Mindig is ilyenre vágytam.
Nem kellett soha a kiszámítható és az állandó. Tűz kellett, meg izgalom.
Szenvedély, ezáltal szenvedés.
Most itt van. Feladat van.
És ha bárki megengedné magának azt a kijelentést valaha is, hogy némi bölcsességgel bír a tapasztalatok alapján, nos: annak üzenem, hogy nem tartunk sehol és nem tudunk semmit.
Az út végtelen és ismeretlen.
