Rávettem magam egy kajarendelésre a kedvenc helyemről, ahol istenien készítik az erdeigombalevest tárkonnyal, meg az olaszos paradicsomlevest rengeteg zöldséggel és parmezánnal. Úgy kell nekem, miért kísérletezek egy újdonsággal, aminek Toscána saláta a becses neve. Gondoltam, ha már nem jutottam el, legalább a szőlős, camembert-es, grillezett csirkemelles csoda evése közben elmélázok kicsit. Megérkezett, 1500 Forintért. Nyálcsorgatva téptem fel a csomagolást, majd ugyanazon lendülettel vissza is hőköltem, mert a cucc konkrétan úgy nézett ki, mintha-már elnézést- belehánytak volna a dobozba. Fonnyadt salátalevek alul, rajtuk néhány darabka, szemmel láthatóan levesben főtt tyúkfalat, három szelet camembert, három szem szőlő, majd az egész nyakonöntve, egy közel fél befőttes üvegnyi áfonyalekvárral. Azztakurrva! Ezután még arra is figyelmes lettem, hogy hagymaszag árad az alkotásból. Azóta sorozatosan szívom el a cigiket, mintegy leplezendő a hányingert, amivel rendelkezem. Eleve utálom a hús-bármilyen édes szósz párosítást. A kérdésem pedig csak annyi, ha a kedves szakács még szereti is, miért nem mellékeli a lekvárt egy külön tálkában, hogy aztán az éhes kuncsaft eldöntse, felhasználja-e a salátához. Egyáltalán, ha nem rántott az a bizonyos sajt, akkor mi a ménkűnek kell hozzá áfonyadzsem? Na mindegy, jó étvágyat mindenkinek, én magam sűrű vízivással töltöm a nap hátralevő részét. Pont.
És egyébként is: a kék coccolinónak, mi a frászért változott meg az illata?!
