Bevallom, ma munkaundor lett rajtam úrrá és egy hirtelen ötlettől vezérelve, kivettem egy hét szabit. Svarccal vágtunk neki a szmogos délutánnak, de kikötöttünk a ligetben, egy kis oázisban, ottan hosszúlépéseket fogyasztva, nyugágyakon megpihenve. Békés családokat nézegettünk, apát gyermekével, aki rezignáltan sörözött, amíg a kisfiú megtanult felmászni egy székre és leesni onnan:). Néztük az eget, csak úgy bambán, közben csiklandozott a napnak sugára. Meditatív, korántsem beszélgetős délután volt. Néztünk. És mindenki gondolt valamit, amit ezúttal nem osztott meg a másikkal. Álmos, nyugis, sokol rádiós fíling. Elszállni ölég jó. Holnap pedig szintén meditatív, rehab jelleggel meglátogatom a hűség városát, fára mászok, biciklizem, és távoltartom magam a metropol szennytől. Hócipőileg betetőztem, jó levegőt akarok, szülői simogatást és kényeztetést, elfeledett cimborákat, akik annak ellenére, hogy én vagyok a világ leghűtlenebb és leglinkebb alakja, még mindig szeretéssel várnak. Ez pedig oly megható, hogy csak leguruló könnycsepekkel tudom érzékeltetni.:)
Egyéb hírek:
Péter a páfrányfiú mégsem érzi itt olyan jól magát, ahogy az kinézett az elején. Fenemód hullajtja a leveleit, pedig én ténylegesen itatom non-stop és már nem is olyan szép zöld, mint újkorában. Akkor nekem itt nem lehet növényem, vagy mipikula? Teréz is tönkrement és azóta már alulról szagolja az ibolyát:D Hát miféle aura van az én lakásomban? Héra márkajelzésű cserépkályhám, az éjszaka horrorisztikus dolgokat produkált, miután mindenféle meteorit darabok hullottak ki belőle, csapva ezzel óriási zajt, amitől jómagam a takaró alatt remegtem, azt képzelve, eljött a világvége, borul a minden...Kéményseprők hadát várva vágok neki a következő éjjelnek, felkészülve arra, hogy immár konkrét bolygók is landolnak a parkettámon. Mindenesetre azbesztpizsamát öltök.
