Nyolc hónapja lakom első, saját lakásomban, ahol még egyik szolgáltatónak sem fizettem rezsit. Jóllehet ez hosszú ideig rajtam múlott, hiszen gyakorlatias nem lévén, fel sem tűnt, hogy mindig megmarad a pénzem, meg, hogy vannak különböző pörgő órák az előszobában, amiket havi rendszerességgel le kéne olvasni, majd ilyen-olyan módon jelezni a "művek" felé. Nem hozott ki a sodromból az sem, hogy közös költséget tartalmazó csekk sem jelent meg a postaládámban eleddig. Pár hónapja azonban véget akartam vetni a linkségemnek és szorgalmasan elkezdtem utánajárni a dolgoknak, nehogy majd egyszerre jöjjenek milliós számlák, amikor cserébe a teljes lakásomat kell átadnom, készpénz híján. Nekiálltam regisztrálni az elműnél, hiszen a netes bejelentés bizonyult a legkézenfekvőbbnek, miután egész nap a háló vonzásában vagyok. Hát már ez sem ment egyszerűen, ugyanis a rengeteg kitöltenivaló rovatban talán még a vércsoportomat is megkérdezték. Óra sorszáma, plomba sorszáma, vevőkód, édesanyám hintalovainak száma- gyermekkorában, apukám eddig kihullott hajszálainak összege. Negyed órás töltögetés után az egész munkám hiábavalónak bizonyult, ugyanis emike jelszava már másnak is volt és ezt a rendszer egy markáns törléssel oldotta meg. Harakiri, újrakezdés. Siker! A moncsicsi jelszó még senkinek sem jutott eszébe, a baj csak az, hogy nekem sem fog a legközelebbi bejelentkezésnél. A gázmű egyszerűbb volt, ott csak egy-két számot kértek, és azóta is küldözgetem az óraállásokat (most már négy hónapja), számla azonban nem akar érkezni. A minap íméleztem mindkét vállalatnak, hogy szeretnék egy nagyobb összeget utalni nekik, de még ez sem hozta meg a kedvüket a reakcióhoz. A kérdés csak annyi, mennyi lesz a vége? A másik kérdés meg az, vajon miért ilyen bonyolult minden ebben az országban? Miért kell ilyen szigorú regisztráció? Ez nekem magas, ami azt illeti. Mindenesetre elkezdem árusítani a ruháimat meg cipőimet, valamint furulyaszóval szórakoztatom a Blaha-aluljáróban közlekedő embereket, nehogy zavarba jöjjek a fizetési stádiumnál.