Sosem voltam egy Coldplay rajongó. Nyilván tudtam a nagy slágereikről, meg éreztem is a súlyukat, de valahogy kimaradt, ami a teljes lemezek megismerését illeti. Aztán - egy számomra fontos ember kapcsán- kezembe került az xy album, ami a vájtfülűek szerint már csak halvány árnyéka az első két lemeznek, nekem mégis tetszett, mert olyan teátrális melankólia hatotta át, ami az akkori lelkiállapotomnak éppen hű tükre volt. Nem hallgattam ugyan rongyosra, de ha a hangulatom úgy kívánta, jókat szenvedtem rá:) Megjelent aztán a legújabb Viva La Vida lemez, ami számomra szintén egy nagyon egyben lévő kompozíció, minden egyes szám egy fejezet, amiből végül összeáll egy szép könyv. Tegnap, meglepetés útján, egy állójegy tulajdonosa lettem, jóllehet az állójegyek már egy hónapja elfogytak. Ha lehetek patetikus, márpedig miért ne lehetnék, katartikus élményben volt részem. Eleddig eleve nem voltam ilyen monumentális koncerten, hogy tudniillik a sportaréna teltházas érdeklődést mutat. Így tehát már maga a tömeg hisztériája is magával ragadott, dehát nyilván ekkora tömeg, csak akkor jön létre, ha a produkció is önmagáért beszél. Ezen az estén szerelmes lettem a szépkezű, szívbemarkolóan zongorázó Chris Martinba, akinek mellesleg olyan teste van, hogy ihajj, szerelmes lettem a profin formált kerek egészbe: a hangzásba, a látványba, az emberi és poénos zenészhabitusba, valamint az olyan meglepetésekbe, amikor a Lovers In Japan c. dalnál ezer színes pillangó hullott alá a közönségre. A látvány pedig semmi tolakodót meg túlspirázottat nem mutatott, mégis öröm volt minden egyes képi megjelenülés, nyilván a hangiról nem is beszélve. Ezenkívül sosem voltam még olyan koncerten, ahol végig:
1: vagy ugráltam
2: vagy libabőröztem
3: vagy bőgtem
4: vagy ámultam és bámultam és meghasonultam
5: vagy mosolyogtam
A koncert után pedig még órákig nem volt mondanivalóm a környezetemnek.
Szóval köszönöm az élményt! Feledhetetlen marad, annak ellenére, hogy az okostojás kritikusok ma már megírták a frankót több fórumon, mégpedig, hogy U2 meg Radiohead koppintás, meg, hogy háziasszonyok himnusza a Clocks. Ja. Lehet így is hozzáállni. Márpedig a dalok nagyon jók, a koncert pedig egészen egyszerűen odabaszott!
Emlékezetes pillanatok:
Az ütős: https://www.youtube.com/watch?v=RWDdDBxDX64
Amire bőgtem: https://www.youtube.com/watch?v=jetmceGG1TA
Az említett pillangók: https://www.youtube.com/watch?v=GwavWwRDNRU
A sláger: https://www.youtube.com/watch?v=58MENbeisos
Amit mindenki egyöntetűen:
https://www.youtube.com/watch?v=mCNb6tS_fxU
Végül magáról Chrismartinról egy, a szokásosnál jobban sikerült fotó, amelyen ti is láthatjátok, hogy handsome a javából és mostanra az "idióta angol bakkecske" imidzset is levetkőzte. Mindenesetre jól áll neki, hogy érettebb fizimiskája lett. Irigylünk Paltrow!
