Ma hirtelen szöget ütött a fejembe,hogy ki is vagyok én?! Illetve milyen nő is vagyok?!A szög,mely fejembe verődött,több,a környezetemben aktuális szituáció miatt keletkezett.

Nos,mit számít a neveltetés,vagy a családi környezet,melyben felnövünk?Sokat bizony,de azt nem tudom teljes pontossággal,hogy a nőségünket befolyásolja-e az,hogy mennyi szeretetet kaptunk útravalóul és az ideálisnak nevezett házasságból mennyit szemrevételeztünk otthon, a szüleinknél.Vagyis mit hozunk és mi az,amit felveszünk az útunk során?

Lettem valamilyen,egy művészlélek apából és egy rendkívül szende anyából gyúrva.Az eredmény kétséget nem ismerve félcédula lett,de jó így lenni.Lettem egy klasszikus nő,aki nem akarja megváltani a világot,nem akar karrierista lenni,mégis jól érzi magát,ha alkothat és ha nem kell mosogatnia.Aki egyrészt mindennél jobban vágyik egy hátországra,másrészt nem nagyon adná fel a kialakult szokásait,mert azokban leledzeni oly jó.Aki egyensúlyoz valahol a modern és a hagyományos között,de leginkább olyanra vágyik,hogy nincsenek szabályok,csak zsigerből jövő történések vannak.Nem agyalunk és nem boncolgatunk feleslegesen,csak letisztulunk és sodródunk.Békések vagyunk,nem hisztizünk és örülünk annak,hogy valami egyértelmű.Hiszünk és ha meginog a hitünk,továbbállunk.Tesszük ezt mindaddig,amíg a legtovább hiszünk.Mert egyszer megállunk.Leporoljuk magunkat és aszongyuk,olyan ember kell,akivel ha elmúlik a szerelem is társként tudunk maradni.Forever.

Közben a másik énünk állandó izgalomra vágyik,szerelemérzetre,megújulásra,amit a különböző visszajelzések turbósítanak.Nem bírunk magunkkal,az alkotáshoz újabb és újabb múzsa kell,újabb illatok és tekintetek.Nem tudjuk elképzelni az örökké elköteleződést,mert az olyan sablonos.És mi ki akarunk lógni a sorból.Csakazértis.

Nem jön el az igazi,mert olyan nincs is.Olyan van,hogy mi magunk változunk és kötünk kompromisszumot.És a hangulatunktól függően döntünk úgy,hogy na ez jó lesz.Mert olyan igaziszerű,meg valamivel jobb,mint az eddigiek.

Így vagy úgy,de a lényeg a tökéletes önismeret.Az út végén,csak magunkkal tudunk elszámolni:mit mikor rontottunk el és csináltunk jól.Minél kevesebb fájdalmat okoztunk-e,és voltunk-e minél többször őszinték?Kiélveztük-e a pillanatokat,amikről tudtuk,hogy illékonyak?Berendezkedtünk-e igazán párkapcsolatra,amikor jött?Vagy másokat okoltunk, mert mi magunk nem voltunk hitelesítve?

Kérem az én társamat!Vagy lehet,hogy a társunk mi magunk vagyunk?